1. Hogyan tervezi az Apple nullára csökkenteni a nettó kibocsátását 2030-ig?
Globális nagyvállalatként felelősségünknek tartjuk, hogy erőteljes, határozott és inkluzív lépésekkel csökkentsük az éghajlatra gyakorolt hatásunkat. Elkötelezettek vagyunk a 2030-ra kitűzött, ambiciózus, tudományosan megalapozott célunk iránt, azaz hogy a teljes értékláncunkra kiterjedően karbonsemlegessé váljunk. Vállaltuk, hogy 2015-höz képest 75%-kal csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, a fennmaradó emissziót pedig a szigorú nemzetközi szabványokon alapuló karbonkreditekkel kompenzáljuk. Erőfeszítéseinket a legnagyobb mennyiségű üvegházhatásúgáz-kibocsátást okozó források szén-dioxid-mentesítésére összpontosítjuk. 2030-as célunk jóval túlteljesíti az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület globális karbonsemlegességre irányuló javaslatát, és már eddig is sokat tettünk az eléréséért, hiszen a 2015-ös lábnyomunkhoz képest több mint 60%-kal csökkentettük a kibocsátásunkat a teljes karbonlábnyomunk tekintetében.
2. Hogyan számítja ki az Apple a termékei életciklusa során kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét?
A termékek életciklusának értékelése során a szén-dioxid-kibocsátást az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület hatodik értékelő jelentésében (2023 (AR6) GWP100) használt, százéves időtávra vetített globális felmelegedési potenciál alapján számoljuk ki, a biogén szén-dioxid-kibocsátást is belekalkulálva. A szén-dioxid-kibocsátás modellezése (elsősorban az adatok korlátozott mennyisége miatt) nem tökéletesen pontos. Az Apple úgy kezeli ezt a pontatlanságot, hogy specifikus paraméterek alapján részletes, folyamatalapú környezeti modelleket dolgoz ki a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátással járó összetevőkre vonatkozóan. Az Apple karbonlábnyomának többi tényezője esetében az iparági átlagokra és becslésekre támaszkodunk. A szén-dioxid-kibocsátás modellezése során alkalmazott módszereinkről a 2026-os környezetvédelmi jelentésben (PDF), új lapon nyílik meg találsz további részleteket (új lapon nyílik meg).
3. Az Apple rendelkezik környezetvédelmi, egészségvédelmi és biztonsági szabályzattal?
Igen. Az Apple elkötelezett a környezetvédelem, illetve az alkalmazottai, vásárlói, valamint a tevékenysége által érintett globális közösségek egészségének védelme és biztonsága iránt. Erről a környezetvédelmi, egészségvédelmi és biztonsági szabályzatról szóló közleményünkben (PDF), új lapon nyílik meg olvashatsz bővebben (új lapon nyílik meg).
4. Hogyan korlátozza az Apple az emberi egészségre és a környezetre káros anyagok felhasználását?
Az Apple a Szabályozott anyagokra vonatkozó specifikációjában számos anyagot felsorol, amelynek használatát korlátozza vagy tiltja az Apple termékekben, a csomagolásokban és a gyártás során. Az Apple minden terméke megfelel az Európai Unió veszélyes anyagok korlátozására vonatkozó irányelvének (Restriction of Hazardous Substances (RoHS) irányelv), amely korlátozza az ólom és más anyagok felhasználását. Az Apple akkor tekint egy anyagot az irányelv értelmében felhasználhatónak, ha megfelel az Európai Unió 2011/65/EU számú irányelvének és kiegészítéseinek, az ólom felhasználására vonatkozó kivételeket is beleértve. Az Apple dolgozik azon, hogy fokozatosan kivezesse a mentesség alá tartozó anyagok felhasználását, amennyiben ez technikailag megoldható. A felhasználható anyagokra vonatkozó elveinknek köszönhetően az Apple által bevezetett számos korlátozás túlteljesíti a szabályozási követelményeket. Az Apple Szabályozott anyagokra vonatkozó specifikációjából (PDF), új lapon nyílik meg többet tudhatsz meg arról, hogyan igyekszünk mérsékelni és felszámolni a veszélyes anyagok használatát.
5. Korlátozza az Apple a brómtartalmú égésgátlók (BFR) és a PVC használatát a termékeiben?
Igen. Az Apple azokat az anyagokat minősíti BFR-, illetve PVC-mentesnek, amelyek esetében nem történt szándékos felhasználás, és amelyek 900 ppm-nél kevesebb brómot, illetve klórt tartalmaznak. Az Apple piacvezető volt a BFR és a PVC kivezetésében, és ez a 900 ppm-es határ mára szokványosnak számít az elektronikai iparban. Ha egy anyag BFR-t vagy PVC-t tartalmazna, a benne lévő bróm és klór szintjének jócskán meg kellene haladnia a 900 ppm-et ahhoz, hogy az egészségre káros hatása legyen.
Az Apple-nél a brómtartalmú égésgátlók és a PVC használatának kivezetése megtörtént a 2009 óta gyártott összes Apple termék, a 2016 óta gyártott Beats termékek és a 2018 vége óta gyártott Beddit alvásfigyelők esetében. Ez a kivezetés a legtöbb termékre és összetevőre kiterjed, de előfordulhat, hogy egyes régebbi Apple termékek nem teljesen BFR- és PVC-mentesek. Ugyanakkor ezeket a termékeket, valamint a pótalkatrészeiket és kiegészítőiket is úgy terveztük, hogy megfeleljenek a szabályozási követelményeknek.
A thaiföldi, indiai és dél-koreai tápkábelek tartalmaznak PVC-t az ezekben az országokban hatályos előírások miatt. Folyamatosan próbáljuk ösztönözni a PVC-helyettesítő anyagok engedélyezését.
6. Hogyan tartja be az Apple a REACH-rendelet előírásait?
A REACH az Európai Unió egyik rendelete, amely a vegyi anyagok biztonságos használatát szabályozza. A rendelet értelmében az Európai Vegyianyag-ügynökség rendszeresen közzéteszi a különös aggodalomra okot adó anyagok (SVHC) listáját. A gyártók kötelesek közölni, ha a listán szereplő anyagok bármelyike 0,1 tömegszázalékos hányadnál nagyobb mennyiségben van jelen valamelyik termékükben. Az aktuális lista alapján az Apple elérhetővé tette azon termékek felsorolását, amelyek a tájékoztatási küszöb feletti arányban tartalmaznak különös aggodalomra okot adó anyagokat. Erről bővebben a szabályozási információkról szóló dokumentumban (PDF), új lapon nyílik meg olvashatsz (új ablakban nyílik meg). Fontos tudni, hogy egy aggodalomra okot adó anyag termékben való jelenléte nem jelent automatikusan biztonsági aggályt. Az Apple a vásárlói és a környezet biztonságát egyaránt szem előtt tartva tervezi a termékeit. Ezért az aggodalomra okot adó anyagok Apple termékekben való jelenléte normál használat mellett nem jelent veszélyt a felhasználókra.
7. Használ az Apple ózonréteget lebontó anyagokat?
Az Apple a Montreali jegyzőkönyv ózonréteget lebontó anyagokról szóló rendelkezéseinek megfelelően sem a termékalkatrészek és alapanyagok előállítása során, sem a termékek csomagolóanyagaiban nem használ ózonréteget lebontó anyagokat.
8. Hogyan segíti elő az Apple a körforgásos gazdaság működését?
Ha hosszabb a termékek élettartama, kevesebb nyersanyagot kell kitermelni a bolygóból újabb termékek gyártásához. A tartósságot szem előtt tartó tervezés vállalati szintű törekvésünk, amely már jóval az első prototípus megalkotása előtt befolyásolja a döntéseinket. Folyamatosan igyekszünk növelni a termékeink élettartamát új tervezési és gyártási technológiák alkalmazása, folytonos szoftvertámogatás és a szervizelési szolgáltatásokhoz való hozzáférés kiterjesztése révén. Emellett a biztonságos adattörlési folyamat egyszerűsítésével megkönnyítjük vásárlóink számára, hogy új életet adjanak készülékeiknek, ha el szeretnék adni vagy be szeretnék számíttatni azokat. A stratégiánk működik. Az Apple a tartósság terén élen jár az iparágban a használt termékek értéke, a termékek élettartamának növelése és a szervizelési költségek csökkenése alapján.
Az Apple nyilvánosan vállalta, hogy a jövőben kizárólag megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készíti a termékeit. Emellett, amennyiben lehetséges, igyekszünk visszajuttatni az alapanyagokat a piacra, hogy az Apple vagy mások felhasználhassák őket. A szétszerelőrobotjaink (Daisy, Dave, Taz és a többiek) segítségével több anyagot tudunk kinyerni és jobb minőségben, mint a hagyományos újrahasznosítási eljárásokkal.
Kezdeményezéseink szigorú előírásokkal és pozitív változásokat elősegítő programokkal gondoskodnak róla, hogy felelős forrásból származó anyagokat használjunk. Folyamatosan dolgozunk a vállalásaink teljesítésén, és azon is, hogy termékeink gyártásához ne kelljen felhasználni a bolygó nem megújuló erőforrásait. Ezt a nagyszabású tervet csak az Apple munkacsoportjai, beszállítói és az újrahasznosítást végző szakemberek sokéves együttműködésével tudjuk megvalósítani – de már megtettük az első lépéseket.
Eddig elért eredményeinkről a 2026-os környezetvédelmi jelentésben (PDF), új lapon nyílik meg olvashatsz bővebben (új lapon nyílik meg).
9. Hol találom az egyes termékeknek az AGEC-törvényben előírt környezetvédelmi jellemzőit tartalmazó oldalt?
A körforgásos gazdaságra vonatkozó törvény 13. cikkelye értelmében Franciaországban kötelező létrehozni a környezetvédelmi jellemzőket tartalmazó termékoldalt. Az Apple a termékek környezetvédelmi jellemzőinek weboldalán teszi közzé ezeket az információkat termékeiről.
10. Hogyan cserélhetem ki az akkumulátort az Apple eszközömben?
A szervizelésről és az akkumulátorok újrahasznosításáról az akkumulátorok szervizeléséről és újrahasznosításáról szóló oldalunkon találsz további információt.
11. Az Apple nyújt szervizelési szolgáltatást a termékeihez?
Termékeinket úgy tervezzük, hogy strapabírók és tartósak legyenek, minimális szervizigénnyel. Ha mégis javításra van szükség, hisszük, hogy vásárlóinkat megilleti a hozzáférhető, kényelmes és minőségi szervizelés joga. Az Apple több javítási lehetőséget kínál Apple Store üzleteiben, a hivatalos Apple-szervizekben, a független szervizekben és az önkiszolgáló javítás révén. Kiterjesztettük javítási szolgáltatásainkat, és közel megdupláztuk az olyan szakszervizek számát, amelyek eredeti Apple alkatrészekhez, szerszámokhoz és képzésekhez juthatnak hozzá. Független szervizek és vásárlók is megvásárolhatnak eredeti Apple-alkatrészeket az önkiszolgáló javítást biztosító üzleteken vagy forgalmazókon keresztül. A javítási lehetőségek körét is folyamatosan bővítjük: az Egyesült Államok több városában is kínálunk helyszíni szervizelést vásárlóink otthonában és munkahelyén.
A független szervizeknek kínált programunk keretében több ezer kisebb-nagyobb független szervizvállalkozásnak biztosítottunk hozzáférést eredeti Apple alkatrészekhez, szerszámokhoz, diagnosztikához és képzéshez. A független szervizekben és a több ezer hivatalos Apple-szervizből álló globális hálózatban rengeteg szerviztechnikus áll a vásárlóink rendelkezésére.
Önkiszolgáló javítási szolgáltatásunk keretében az Apple önkiszolgáló javítást kínáló üzleteiből javítási útmutatókat és eredeti Apple alkatrészeket és szerszámokat biztosítunk az elektronikus készülékek javításában jártas vásárlóinknak. Az önkiszolgáló javítás az Egyesült Államokban és Európa egyes részein érhető el. Az önkiszolgáló javításhoz használható Apple-diagnosztika az egyesült államokbeli bevezetését követően Európában is elérhetővé vált. Az Apple-diagnosztika hibaelhárítási folyamatai ugyanazokat a lehetőségeket biztosítják a vásárlóknak, mint a hivatalos Apple-szervizeknek és a független szervizeknek: a segítségükkel tesztelhetik a készülékeket az alkatrészek optimális működése és teljesítménye tekintetében, valamint azonosíthatják azokat az alkatrészeket, amelyek javításra szorulhatnak.
12. Az Apple kínál lehetőséget az újrahasznosításra?
Azon országok 99%-ában, ahol az Apple forgalmaz, vállalja a termékek visszagyűjtését és újrahasznosítását. Az Apple Trade In program lehetővé teszi, hogy a vásárlók ingyenesen újrahasznosítsanak bármilyen Apple eszközt, akkumulátort és elektronikai terméket. Emellett kereskedelmi, oktatási és intézményi ügyfeleinknek igény szerint a csomagolás ingyenes újrahasznosítását is biztosítjuk. A hozzánk beérkező készülékeket alapos vizsgálatnak vetjük alá, és felmérjük, hogy újrafelhasználásra vagy újrahasznosításra kerüljenek‑e. Bizonyos régiókban az életciklusuk végére ért összegyűjtött készülékeket a szétszerelőrobotjainkhoz irányítjuk, hogy hatékonyan kinyerhessük belőlük az értékes anyagokat.
További információt az eszközök újrafelhasználásáról és újrahasznosításáról az Újrafelhasználási és újrahasznosítási program oldalán találsz.
13. Hogyan gondoskodik az Apple az emberek és a környezet védelméről a beszállítói láncban?
Az Apple beszállítói magatartási kódexe magas szintű elvárásokat támaszt a beszállítóink felé a munka- és emberi jogok, a munkavállalók egészsége és biztonsága, a környezetvédelem, az irányítási rendszerek, valamint az etika terén. Az Apple-lel üzleti kapcsolatban álló beszállítóknak meg kell felelniük a beszállítói magatartási kódex előírásainak és az ahhoz kapcsolódó beszállítói felelősségi normáknak. A kódex előírásainak betartását szigorú értékelésekkel biztosítjuk, melyek keretében több mint 500 körülményt vizsgálunk meg. Ha a kódex megszegését észleljük, azonnali intézkedéseket várunk a beszállítóinktól, és segítünk nekik működésük fejlesztésében, hogy a probléma ne ismétlődjön meg. További információért látogass el a beszállítói lánc innovációjáról szóló oldalra.
14. Megfelel az Apple az ISO 14001 szabványnak?
Igen. Az Apple-nek az írországi Corkban működő gyártóüzeme 100%-ban megfelel az ISO 14001 szabványnak. A teljes tanúsítvány megtalálható a 2026-os környezetvédelmi helyzetjelentésünk (PDF), új lapon nyílik meg függelékében (új lapon nyílik meg).
15. Megfelel az Apple az Európai Unió elektromos és elektronikus berendezések hulladékaira vonatkozó irányelvének?
Az Európai Unió minden olyan országában, amelyben az Apple-t elektronikai berendezések gyártójának tekintik, betartjuk az elektromos és elektronikus berendezések hulladékaira vonatkozó irányelv (WEEE) előírásait. Az irányelv állami szintű visszagyűjtési és újrahasznosítási előírásainak való megfelelés céljából az Apple minden olyan országban csatlakozott a gyártói megfelelőségi programokhoz, amelyben erre kötelezett. A termékekhez mellékelt és a support.apple.com/hu-hu/manuals oldalon elérhető termékinformációs útmutatókban megtalálható a termékeken és csomagolásokon feltüntetett hulladékgyűjtő szimbólum jelentése, valamint az elektronikus hulladék megfelelő elhelyezésére vonatkozó információ. Ha az újrahasznosító igényli, az Apple technikai adatokkal segíti a hulladékok kezelését és újrahasznosítását. Az Apple közreműködőként jelen van a DIGITALEUROPE, az APPLiA és a WEEE Forum által létrehozott I4R Platformban (Information for Recyclers platform), amelyben az újrahasznosítók termékkategóriákra lebontva érhetik el az újrahasznosítással kapcsolatos információkat. Az Apple az apple.com/hu/recycling/recycler-guides oldalon közzéteszi a szétszerelési útmutatókat, ezzel is elősegítve az Apple termékek biztonságos újrahasznosítását és a bennük található nyersanyagok, köztük a CRM-ek kinyerését.
16. Hogyan hajtja végre az Apple az EU energiacímkézési rendeletét?
Támogatjuk a termékek tartósságát és energiahatékonyságát ösztönző rendeleteket, mert ezek révén a vállalatok hozzájárulhatnak a környezet védelméhez. Az Apple kötelezettséget vállal rá, hogy megfelel az okostelefonok és táblagépek energiafelhasználási címkézésére vonatkozó, az EU 2023/1669-es számú, 2025. június 20-án hatályba lépett rendeletében foglalt előírásoknak. Az energiacímke az energiahatékonyságra, a javíthatóságra és a tartósságra vonatkozó adatokkal szolgál a fogyasztók számára. Az Apple által az iPhone és az iPad pontszámainak meghatározásához választott módszertan részleteit az iPhone-ra és az iPadre vonatkozó uniós energiacímkéről szóló tájékoztatónkban (PDF), új lapon nyílik meg találod (új lapon nyílik meg).